Lea bevezetés

2015.05.25. Szerda

Sziasztok!

Éppen ülök az íróasztalom előtt és a fogalmazásomon gondolkodok.Az új a magyar tanárunk azt kérte írjunk egy fogalmazást magunkról, bemutatkozó levelet,hogy jobban megismerjen minket:



                                                               Kedves Tanárnő:

   

       A nevem Weitz Lea Anabeth. Az Anabethet nem használom. 2001-ben születtem február 28.-án Tübingenben (Németországban).

Van egy testvérem: Byron. Édesanyám neve:Weitz Lora édesapám neve pedig Weitz Anthon. Nagy családi házban élek velük és két tengerimalacommal Zoéval és Miával.

     Röplabdaedzésre járok, hetente kétszer egy órát. Amikor eltört a jobb kezem negyedikben két hónapig nem sportolhattam. Azóta balkezes vagyok, ám a sportot nem adtam fel,bár egy versenyről lemaradtam.

   Szeretem az állatokat,fölleg a lovakat. Öt éves koromban jártam lovaglásra egy hónapig de aztán elköltöztünk ide : Magyarország ,Pécs Lepke Dűlő 3/b

   Kedvenc hobbyaim a sportolás,rajzolás, festés, írás és olvasás. Kedvenc tantárgyam a magyar,sport és rajz.









Meg is van. Belekezdtem a matek házi feladatba,amit (mint mindig) nem értettem. Elolvastam a feladatot még egyszer és aztán még egyszer. Nem ment. Felhívtam a barátnőmet, mivel apu nem volt otthon. Próbálta elmagyarázni de nem sikerült. Végülis megbeszéltük,hogy holnap délután átmegyek hozzá és megcsináljuk együtt,mivel a következő matekóra úgyis pénteken lesz és ma szerda van. Elmesélte milyen volt a délutánja ,de nem tudta végimondani,mert anya kiáltott: Lea-eltertottam a telefont a fülemtől-gyere vacsorázni!

    Elköszöntem Annemietől avval, hogy majd holnap elmeséli. Még mondott valamit a telefonba ,de már nem halottam.

    Lerohantam  az étkezőbe és leültem az asztalhoz. Ettem egy májkrémes kenyeret és egy szederlekvárosat. Amikor kész voltam a vacsorával ,megköszöntem és felmentem a szobámba. Zenét halgattam ,aztán mikor meguntam olvastam fél tízig. Akkor anya feljött.Apu már aludt.Mindig nagyon fáradt miután hazatér a munkájából.

 -Jóéjt Lea!

 -Jóéjt anya!-hangzott a válasz.

"A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több."
Evvel kapcsolatosan írtam egy történetet még réggebben . Mivel már régóta nem írtam gondoltam bemutatom ezt:

És most itt állok... Állok a medence ugrodeszkáján és próbálom rávenni magam hogy ugorjak. Hogy ugorjak le mélybe és merüljek. És reménykedem hogy egyszer csak felbukkanok a víz felszínén... De inkább kezdjük a történetet onnan hogy megértsétek hogyan kerültem ide. Egyik szép napon álltam a házam kapujában és azon gondolkoztam, induljak-e el a munkahelyemre van-e ennek értelme és akkor egyszercsak egy régi barátom köszönt rám az utca másik feléről. És akkor döntöttem. Aznap nem mentem munkába. Elmentünk ebbe az uszodába. Ahol régen is mindig találkoztunk. És kérdezte le merek e még ugrani a nagy deszkárol (mert így hívtuk mi azt annak idején) mondtam hogy nem bírnák már cso;tjaim. Kérdeztem hát te le mersz-e. Lemert. Le is ugrotthát hazamentem. Másnap mentem munkába. Mindenhétvégén elmentrm abba az uszodába és egyre magasabbról ugrottam. És most itt állok, alattam ez az ismerősöm a Gábor. És veszem a bátorságot és ugrok íme a levegőben vagyok és beleérkezek a vízbe nagy placcsanás.....Felbukkanok és felkiált barátom megcsináltad felkiáltok én is megcsináltam.
  Soha ne add fel és ugorj bele az élet vizébe.